Az utóbbi napok egyik fő témája volt Till Tamás meggyilkolásának ügye, és a legfontosabb kérdés, miszerint az ügyben bekövetkezett-e az elévülés.[1] A kérdés bonyolultságát önmagában is mutatja, hogy a rendőrség az elévülést vélelmezve elengedte F.János-t, csak később került sor mégis letartóztatására.  

Először is nézzük meg az elévülés szempontjából jelentős jogszabályszakaszokat az elkövetéskori és mai állapotukban:

 Egy jogszabály értelmezésénél többféle eszközt lehet felhasználni: elsődlegesen tisztán a szövege szerint kell értelmezni a szabályt, és ha így nem vagy nem teljesen érthető, akkor kell más eszközöket bevetni. Ilyen lehet:

- logikai érvelés: itt következtetéseket vonunk le akár egy szabály tartalmából, akár több szabály összevetéséből.

- történeti érvelés: azaz hogy jutottunk idáig? Hogyan alakult pl. az elévülés szabályozása Magyarországon? Mi volt korábban, mi van most, miért volt változás, ha volt?

- jogszabály célja, vagy jogalkotó szándéka szerinti érvelés: ilyenkor a kérdés, hogy vajon mire gondolt a költő, mit akart elérni a szabállyal. Ezt lehet találgatni is, de bizonyos jogszabályoknak, főleg törvényeknek indokolásuk is van, ami ebben segíthet.

 A vita alapja az, hogy az új Btk. a korábbitól eltérően az életfogytig tartó szabadságvesztéssel is büntethető bűncselekményeknél zárja ki az elévülést, azonban a fiatalkorúak esetében semmilyen bűncselekményért nem lehet életfogytiglant kiszabni. Így pl. F.János esetében, mint az elkövetéskor 16 évet betöltött fiatalkorúnál maximum 15 évet lehetne kiszabni. Ebből pedig következik a kérdés, hogy akkor ez esetben az elévülés kizártsága sem vonatkozik rá? Úgy tűnik, hogy a szöveg nyelvtani értelmezése önmagában itt nem fog választ adni, mert az új Btk. 26. § (3) szerint életfogytig tartó szabadságvesztéssel is büntethető bűncselekményeknél kizárt az elévülés, azonban nem egyértelmű, hogy ennél a szabálynál csak magának a bűncselekménynek a szabályozását kell nézni (tehát az új Btk. 160. § (2)-t), vagy az elkövetőre vonatkozó speciális szabályokat is figyelembe kell venni? Az új Btk. 26. § (3) a „életfogytig tartó szabadságvesztéssel is büntethető bűncselekmény” elévülését zárja ki, ez akár arra is utalhat, hogy csak magát a bűncselekményt kell nézni, és erre utal az is, hogy a 16 évet betöltött fiatalkorúaknál is az „életfogytig tartó szabadságvesztéssel is büntethető bűncselekmény” kifejezést használja a jogalkotó, függetlenül attól, hogy a fiatalkorúaknál kizárja az életfogytig alkalmazását.

 Ha a logikát nézzük, először a „lex specialis derogat legi generali” elve ötlik szembe (na jó, Bárándy Péter mondta a tv-ben). Azaz a speciális szabály felülírja az általánosat, aminek a magyarázata az, hogy a jogalkotó nyilván azért hozta meg a speciális szabályt, mert bizonyos esetekben nem akarta, hogy az általános szabály érvényesüljön. Ekként fiatalkorúakra enyhébb büntetési tételeket akart hozni, mint a felnőttkorúakra. Ez idáig rendben van, csakhogy az elévülés egy ettől - tehát a büntetési tétel meghatározásától - eltérő jogintézmény, így egyáltalán nem biztos, hogy a jogalkotó azt is akarta, hogy például egy brutális, 14 év alatti gyermek sérelmére elkövetett gyilkosság is elévüljön. A „lex specialis” elv ezért szerintem nem ad választ a kérdésre.

 Egy másik bevett logikai érvelés az „argumentum a contrario”, azaz amikor a jog valamit egyértelműen kimond, és abból következtetni lehet valami olyasmire is, amit nem mond ki. Ha ezt jelen helyzetre alkalmazzuk, az így néz ki: ha az új Btk. 109. § (4) [régi Btk. 110. § (5)] kimondja, hogy a fiatalkorúakra meghatározott rövidebb szabadságvesztési időtartamok a büntethetőség elévülése határidejének számításánál alkalmazandók, akkor ebből következik, hogy az elévülés egyéb vonatkozásai szempontjából nem irányadók ezen időtartamok. Kérdés, hogy mik lehetnek az egyéb vonatkozások? Ilyen lehet az elévülés kizártsága is, hiszen az már nem arra válaszol, hogy mennyi legyen a határidő, hanem hogy lehessen-e egyáltalán elévülés, vagy sem. Persze ezzel szemben meg fel lehet vetni, hogy ha az elévülési határidők az adott bűncselekmény súlyossága szerint alakulnak - és ez így van, hiszen az adott bűncselekmény büntetési tételének felső határa az elévülés határideje[2] -, akkor a jogalkotó itt egy erkölcsi, vagy társadalomvédelmi szempontot érvényesített, az elévülés kizártsága pedig ugyanilyen alapon nyugszik, mivel a jogalkotó által legsúlyosabban értékelt cselekményeknél kizárt az elévülés. És tulajdonképpen az elévülés kizártsága is mondható határidő-kérdésnek, csak nem a „mennyi?”, hanem a „van-e?” kérdésre ad választ.

 A történeti érvelést itt most összeköthetjük a jogalkotó szándékának értelmezésével, hiszen a régi és új Btk. eltérősége részben nyilván történeti körülmény, részben pedig segíthet abban, hogy megértsük a jogalkotó szándékát. Mint mondtam, a jogszabály indokolása lehet a legfontosabb a jogalkotó megértésénél, és az új Btk. nem csak eltér a korábbi Btk. szövegétől, hanem ezt a jogalkotó annak idején, az új Btk.-hoz mint törvényjavaslathoz fűzött indokolásában meg is indokolta, méghozzá elég egyértelmű módon: „A büntethetőség elévülését a törvény 26–28. §-a szabályozza. Az ott írt rendelkezésekhez képest fiatalkorúak esetén eltérő szabályokat kell alkalmazni. Életfogytig tartó szabadságvesztéssel is fenyegetett bűncselekmény elkövetése esetén, ha a fiatalkorú az elkövetéskor a tizenhatodik életévét betöltötte, a büntethetőség tizenöt év elteltével, míg a tizenhatodik életévét be nem töltött fiatalkorú esetében tíz év elteltével évül el. A többi bűncselekmény elévülése esetén sem a különös részi tételkeret felső határa az irányadó, hanem az törvény 109. § (2)–(3) bekezdéseiben írt tételkeretek.”

 Ez akár döntő körülmény is lehet a jogvita megítélésében, hiszen az Alaptörvény 28. cikke szerint „A jogszabályok céljának megállapítása során elsősorban a jogszabály preambulumát, illetve a jogszabály megalkotására vagy módosítására irányuló javaslat indokolását kell figyelembe venni.” A bíróság tehát, ha egyébként eltelt az ügyben a 15 éves elévülési idő, mégse mondja ki az elévülést, valószínűleg szembemegy a jogalkotó eredeti szándékával. Persze a Kormány, illetve az Országgyűlés szeme előtt 2012-ben vélhetően nem egy ilyen eset lebegett, mikor meghozta a kérdéses rendelkezést.

 Nehéz helyzetben lesz tehát a bíróság, hiszen egyrészt van egy társadalmi nyomás, másrészt a jogalkotói indokolás azért utal rá, hogy a fiatalkorúakra vonatkozó szabályok felülírják az új Btk. 26-28. § szabályait, azaz mindent, ami általában az elévüléssel kapcsolatos. Ezen a feszültségen enyhíthet az a körülmény, hogy még ha kimondásra is kerül, hogy az emberölés elévült, a tanúk befolyásolásával kapcsolatos esetleges bűncselekmények miatt letöltendő szabadságvesztés kiszabására is sor kerülhet, ahol a kiszabandó büntetési tételen valószínűleg még elévülés esetén is nyomot fog hagyni az emiatt árnyékban maradó emberölési tett.

 Persze lehetne arról is beszélni, hogy ha az elévülés nem kerül kimondásra, akkor milyen büntetés várna az elkövetőre, és hogy az mennyire felelne meg a társadalmi elvárásoknak. Gyakran eltér egymástól a közvélemény által kívánt, és a bíróság által ténylegesen kiszabott büntetés. Tipikusan ilyenek a gondatlanságból halált okozó közúti balesetek, de felmerült a probléma egy közelmúltbeli gyermekpornográfiai ügyben is.[3] Tudni kell, hogy a Btk. szerint a büntetésnek egyetlen célja van: hogy senki ne kövessen el bűncselekményt, se az elkövető, se más. Tehát amikor valaki végrehajt egy szörnyű cselekményt, amire laikusként azt mondjuk, hogy legyen élete végéig a börtönben, miért nincs halálbüntetés, stb., ott a jog azt kérdezi, hogy milyen büntetést kell kiszabnom, hogy se az elkövető, se más ne kövessen el ilyen cselekményt? Gyakran megesik, hogy a társadalom erkölcsi érzete és a bíróság jogi megközelítése találkozik egymással, mivel a büntetés kiszabásánál értékelendő szempont a bűncselekmény súlya is. Ugyanakkor előfordul, hogy a kettő elválik egymástól, pont azért, mert a jog elsősorban nem elégtételt vesz, hanem a társadalmat akarja működésben tartani.

 Ez esetben például a bíróságnak nyomatékosan figyelembe kellene vennie, hogy rendkívül hosszú idő telt el az elkövetés óta, ráadásul nem tudni biztosat arról, hogy a gyanúsított azóta erőszakos cselekményt elkövetett volna. Így azonban a büntetés célja kérdésessé válik, mert mitől is tartsa vissza a büntetés az elkövetőt akkor, ha maga se „kívánt” újabb bűncselekményt elkövetni. Ha figyelembe vesszük, hogy a gyanúsítottra egyébként is csak 15 év börtönbüntetés lenne kiszabható, ez az elkövetés óta eltelt hosszú időt figyelembe véve valószínűleg jóval 10 év alatti büntetést jelentene, ami talán még a tanúk befolyásolásával kapcsolatos bűncselekményekre kiszabott szabadságvesztéssel együtt se közelítené meg azt a mértéket, amit a társadalom elvárna egy ilyen gyilkosság ügyében.

De hogy a történet végére egy csavart tegyek: A Btk. 2. § (2) szerint akkor kell az új büntető törvényt, ez esetben az F. János számára esetleg kedvezőbb ma hatályos törvényt alkalmazni, ha a cselekmény elbírálásakori büntető törvény számára enyhébb elbírálást jelentene. De mi is az elbírálás ideje? Az az ügyben majdan születendő jogerős bírósági döntés meghozatalának napja! Tehát amennyiben az Országgyűlés most úgy döntene, hogy módosítja az új Btk. szabályait annak érdekében, hogy az elévülés mostantól fogva ne terjedjen ki a fiatalkorúak által elkövetett súlyos bűncselekményekre, akkor ez nem sértene büntetőjogi alapelvet - az elkövetőre kedvezőtlen visszaható hatály tilalmát sem -, és akkor csak az lenne kérdés a bíróság számára, hogy jelen esetben a 2000. május 28. napi jogszabályállapotot, vagy a határozata meghozatala napján érvényben levő állapotot alkalmazza, mivel csak ezt a kettőt veheti figyelembe, a kettő időpont közötti, az elkövetőre esetlegesen kedvezőbb állapotot nem. A szigorító visszaható hatály tilalma csak annyiban köti az országgyűlést, hogy a 2000. május 28. napi büntető szabályokat nem teheti terhesebbé F. János számára. A Kormány nyilvánvalóan tisztában van mindezekkel, hiszen nem csak módosítják most az új Btk.-t az elévülés szigorítása érdekében, de Gulyás Gergely közölte is, hogy a régi Btk. alapján elítélhető lesz az elkövető.[4] Ez persze csak az elévülés problematikáját küszöböli ki, a bizonyítási eljárás nehézségei továbbra is megmaradnak majd.

[1] egyéb kérdések is felmerülhetnek egyébként, például hogy F. János tanúkénti kihallgatása vajon szabályos volt-e, mivel vélhetően már ekkor gyaníthatta a nyomozó hatóság, hogy F.János vallomásának a többi tanú vallomásaitól való eltérősége, és a tanúk F. János általi befolyásolásának felmerülése alapján köze lehetett magához az emberöléshez. Ennek a jelentősége az lenne, hogy akár a tanúvallomásának kizárására is sor kerülhet az ügyben, ami azt jelenti, hogy beismerő vallomása jogi értelemben nem létező.

[2] kivéve ha ez a felső határ öt év alatti időtartam, mert akkor mindig öt év az elévülés.

[3] ezen ügyben a közmegítélés szempontjából jelentős körülmény volt, hogy a bűncselekmény, ha áttételesen is, de gyermekek szenvedéséhez kapcsolódott, és a felvételek száma is felháborította a társadalmat. Ezzel szemben a bíróságnak nyomatékosan figyelembe kellett vennie, hogy a képeket csak birtokolta az elkövető, de nem kereskedett velük. Első bűnelkövetése volt, és egyébként példás életet élt. Ezen körülmények a társadalom többsége számára érdektelenek voltak, sőt a felvételek száma alapján sokan használták a „kereskedelmi mennyiség” kifejezést is, ami viszont önmagában itt nem értelmezhető, konkrét kereskedelmet bizonyító körülmény hiányában.

[4] https://hvg.hu/itthon/20241212_till-tamas-bunteto-torvenykonyv-fiatalkoru-gyilkos-elevules-torvenyalkotasi-bizottsag